Kedves Táborozók és Leendő Táborozók!
Örömmel téteik közhírré I.M.O.La. XXIV. hivatalos táborkiírása!
Időpont
2021. július 23. (péntek) – július 31. (szombat)
Helyszín
Vásárhelyi István Ifjúságitábor (3349 Nagyvisnyó, Bánvölgy)
- A tábor, az erdő közepén, Nagyvisnyó mellett található, az Eger-Miskolc-Ózd háromszög közepén.
- Aludni faházakban vagy sátorban lehet.
- A házakban szobánként 2-4-6, változóan emeletes, vagy szimpla ágy van.
- A házak benti játékra, napközbeni elvonulásra nem alkalmasak, ezzel ne számolj.
- A házak fele saját fürdőszobával ellátott. A többi ház lakója a közösségi vizes blokkot tudja használni.
- A tábor 80 férőhelyes, túljelentkezés esetén jelentkezési sorrendet tartunk.
- A sátrasoknak maguknak kell gondoskodniuk a sátrukról.
- A hangulatot a tábor mellett csordogáló kispatak csobogása fokozza.
- A „Ponymaker Guild”-nek köszönhetően lesz büfé a tábor teljes ideje alatt.
Étkezés
- A hét során fogyasztott napi menüidet előre összeállított étlapról fogod tudni kiválogatni. Az erre vonatkozó rendelésed tábor előtt három héttel kell majd leadnod.
- Ha tájékozódni szeretnél/kipróbálnád, hogy milyen ételekre számíthatsz, javasoljuk, hogy ezeknél a cégeknél tegyél év közben egy próbát: Teletál, Interfood, Cityfood.
- Ha helyben éhen maradsz, a szomszédos Boróka táborból van lehetőség pizzát rendelni.
- Étkeztetés témában részletesebb tájékoztatás év közben a facebook csoportban várható.
Programok
Szervezett, időponthoz kötött programok:
Nap | Délelőtt | Délután | Este |
Július 23 – Péntek | – | – | Nyitóest |
Július 24 – Szombat | – | – | Ismerkedési est |
Július 25 – Vasárnap | Reggeli beszélgetés+bemutató | Bográcsozás | Sárkány Film Kult* |
Július 26 – Hétfő | – | Versenymodul | – |
Július 27 – Kedd | Mesélői kerekasztal I. | – | Kvíz* |
Július 28 – Szerda | Reggeli beszélgetés+bemutató | Mesélői verseny | Sárkány Film Kult* |
Július 29 – Csütörtök | Mesélői kerekasztal II. | – | Activity |
Július 30 – Péntek | – | – | Záróest, Fibbage |
Július 31 – Szombat | Szomorú hazamenetel | – | – |
- Nyítóest – tábortűzzel, szalonnasütéssel, énekkeléssel és gitározással
- Ismerkedési est – szuper hősök csatasorba, jelmezes iszogatás, közzöségi játékokkal karöltve
- Reggeli beszélgetés – értekezés különböző új és kevésbé szokványos társasjátékokról/szerepjátékokról és ezekkel kapcsolatos témákról
- Bográcsozás/tárcsázás – kis csapatos „főzőverseny”
- Versenymodul – szerepjátékos verseny, előre megírt mesékkel
- Mesélői kerekasztal –gyakorlott és tapasztalt öreg rókák megosztják a játékvezetési tapasztalatikat
- Kvíz verseny* – szerepjátékhoz/társasjátékhoz és a tábor életéhez köthető kérdésekkel
- Sárkány Film Kult* – moziestek, film „klasszikusokkal”
- Mesélői verseny – szerepjátékos verseny, ahol a kalandírók vetik össze a modul alkotási és játékvezetési képességeiket hozott meséikkel
- Esti szerepjátékos activity – kivetítő előtt nagycsoportos activityzés geek témákkal
- Végtelen záróbuli – vár a busz… (nem baj ha még nem érted)
- Szomorú szombat – pakolás, rendrakás, takarítás és könnyes búcsú
Újaknak infó: Ne aggódj a táblázatban üresen maradt helyek miatt! A táborban rengeteg szabadon rabolható társas van, amik tökéletes alternatív programlehetőségeket rejtenek. Ott, ahol nincs szervezett program, mindig játékkal szokott telni az idő, nem láblógatással. Unatkozás csak akkor van, ha külön választottad magadnak. 🙂
*Csillaggal jelölt programjaink a táborlakóknak hála jöhetnek létre, ezúton is köszönet érte.
Egyéb dinamikus programok a tábor alatt folyamatosan…
- Éjszakai túra – fejlámpás kalandozás a közeli vadonban
- Borkóstoló* – a legjobb szerkszárdi borok és szomeliék kíséretében
- „Lapozgatós könyv” – táboron átívelő, lapozgatós könyv jellegű közösségi játék
- Achievement hunting – előre meghirdetett kihívások teljesítése, kitűzőkért, dicsőségért
- Gyilkosos játék – közösségi, rejtett szereplős nyomozós játék
- Házi Fibbage – blöffölős kvízjáték
Anyagiak
A transzparencia kedvéért a költségeket szétbontva közöljük, de összegezve is megtalálod.
Szállásdíj:
Szállás típusa | Ár /Nap | |
Faház, fürdőszobával | 3 300 Ft | |
Faház, fürdőszoba nélkül | 1 800 Ft | |
Sátor | 1 200 Ft |
Ez kiegészül az IFA-val ami 300 Ft/nap, illetve az egyszeri 700 Ft-os ágynemű költséggel. (Utóbbi nem opcionális.)
Táborszervezés díja: 2000 Ft/nap
Étkezés díja: Egyéni
Összes táborköltség:
Szállás típusa | Ár /Nap | Teljes Táborra | |
Faház, fürdőszobával* | 5 600 Ft | 45 500 Ft | |
Faház, fürdőszoba nélkül* | 4 100 Ft | 35 500 Ft | |
Sátor | 3 500 Ft | 28 000 Ft |
Ha még sose jártál a táborban, akkor az első 4 napodra 20% kedvezményt biztosítunk!
Fontos tudnivalók
- A tábor szervezése a járványhelyzettől függetlenül zajlik. Ha nem lesz tiltó szabályozás a tábor megrendezésre kerül. Amennyiben a szabályozások nem fogják lehetővé tenni, akkor nem fogjuk idén megtartani az eseményt. Ezesetben a már befizetett pénzek visszautalásra kerülnek.
- 18 év alattiaknak jelentkezését csak szülői hozzájárulással együtt tudjuk elfogadni!
- SZÉP kártyával csak a szállás díj fizethető!
Jelentkezés
A jelentkezési lapot az alábbi linken éritek el. Kérünk Titeket, hogy legkésőbb 2021.07.01-ig töltsétek ki! Amennyiben ezt nem teszitek meg, úgy nem tudjuk garantálni sem a szállást, sem az étkezést!
Kapcsolat
Bármilyen kérdésetek van, forduljatok hozzánk bizalommal! Csatlakozzatok a Facebook
csoportunkhoz ( https://www.facebook.com/imolarpg/ ), mert a legfrissebb infókat mindig onnan tudjátok begyűjteni!
Személyesebb kapcsolatért keressétek Viktort (viktor.illes89@gmail.com; +36/70/571-2076) vagy Dénest (denes.becze@gmail.com; +36/70/313-4407)!