LIVE 2015 hangulatkeltő

Engedjétek meg, hogy egy rövid ismetetőt tegyünk közzé az idei Liveról. Témáját tekintve a világot Dark Fantasy kategóriába sorolnám, de ezt talán mindenki döntse el maga. Az embereket idén házak szerint fogjuk beosztani, de lesznek személyes szálak is. Hamarosan ismét elindul egy kérdőív, aminek kitöltése rendkívül fontos lenne ahhoz, hogy mindenki álmai szerepét kapja a játék során. Kérdéseiteket a megszokott módon szívesen várjuk az imolalive@gmail.com címen.

Üdv:
Gabesz, Píti, Elvis

Világismertető

Földrajz/Társadalom

A játék egy általunk kreált világban játszódik, közelebbről egy Vordia nevű szigeten. A sziget lakói a magukat vordoknak nevező népek, technikai fejlettségüket tekintve a késő ókor és kora-középkor közti átmenet szintjén állnak, ha földi viszonyokra szeretnénk levetiteni fejlettségüket. Az írás, olvasás nem elterjedt, kizárólag a nemesi házak alkalmazásában áll pár írástudó, illetve csekély számú tudós tevékenykedik a szigeten. Reáltudományokkal kizárólag ők foglalkoznak, leszámítva a méregkeverés ősi tudományát, amely virágzik a szigeten, leghatalmasabb művelöi a méregmesterek nemesi házak szolgálatában állnak. Létezik egy papi réteg aki jártas a szakrális tudományokban. Hajózásuk nem túl fejlett, bizonyos csoportjaik birtokában vannak a tudásnak, hogy olyan hajókat építsenek amelyek képesek elhagyni a partmenti vizeket, de ez nem általánosan elterjedt gyakorlat, nem rendelkeznek pontos térképekkel, de az érdeklődők tudnak róla, hogy léteznie kell más szigeteknek is a nagy vizeken túl. Államformáját tekintve királyság. Kialakult egy nemesi vezető réteg, ők irányítják az államot. Vordia bővelkedik jó termőföldekben, hallal teli folyókban, vaddal teli erdőkben. A földrajzát tekintve a két legmeghatározóbb objektum egy a mai napig működő vulkán, amely nagy katasztrófák közepette szokott kitörni, és egy hatalmas szakadék, amelyre a későbbiekben „Hasadék” néven szeretnék hivatkozni, bár a vordok számos néven említik, többek között a sokatmondó „Istenek portája” néven is. A kialakulása és létezése is mítikus eredetű, csakúgy mint méretei. A szakadék mélységei mérhetetlenek, sosem látta halandó az alját, a szem útját mítikus ködök állják egy bizonyos ponton túl és csak kevés vállalkozó akadt az idők során akik felkerekedtek volna, hogy napokon át másszanak lefelé. Annál is inkább mert a vordok úgy hiszik, hogy maguk az istenek tanyáznak a Hasadék alján.

Vallás

A vordok teremtésmítosza szerint a világukat az Első teremtette, aki egy nemtelen entitás volt, mely saját magát szakitotta darabokra, hogy megteremtse a világot. Véréből lett a Nagy-Tenger, testének darabjaiból a szigetek, gondolataiból teremtődtek az Istenek, elméjének szilánkjai pedig értelmet gyújtottak az addig a többi állathoz hasonló emberi fajban. A vordok ezer évvel ezelőttig egy paradicsomi, utópisztikus állapotban éltek, imádták az isteneket, akik cserébe megajándékozták őket a Yondir-al, ami egy hatalmas, tiltott gyémánthegy volt és nyers mágiát árasztott magából. Az emberek osztoztak az istenek végtelen tudásán, nem volt erőszak amely beszennyezte volna a társadalmat. Az emberek között azonban volt egy csoport, amely 999 éve felmerészkedett a hegyre, hogy pontosan miért, azt senki sem tudja. Talán az örök élet titkát keresték, talán istenné próbáltak válni. Az eredmény az lett, hogy az istenek égtelen haragra gerjedtek, majd a Yondir lesüllyedt a föld alá, maga mögött hagyva a Hasadékot. A mágiát elvették az emberi fajtól és magára hagyták őket a világban. A zord állapotoktól kétségbeeső emberek egymás ellen fordultak és 111 vérzivataros anarchiába torkolló év következett. Ebben a sötét korszakban elfogadott volt a gyilkosság, a nemi erőszak, semmilyen jogrend vagy állam nem állt fenn. Bizonyos látnokok, akik a mai papok elődjeinek tekinthetőek, csellel, észérvekkel és erőszakkal elérték, hogy a vordok maradékai könyörögjenek az isteneknek hogy, irgalmazzanak nekik. A 111-edik évben az istenek megkönyörültek és paktumot kötöttek az emberekkel, hogy azok továbbra is tiszteletben tartják őket, cserébe ajándékaik egy kis darabját újra az emberiség részére bocsájtják. Átadták egy kezdetleges törzsi állam alapjaihoz szükséges tudást, illetve a mágia egy korlátozott formáját. A Hasadék nem tilalmas többé, ám roppant veszélyes szólt az istenek figyelmeztetése. Azóta ez a paktum töretlenül fenn áll. A vordok az alábbi isteneket imádják, egyházuk úgynevezett „kiválasztottakból áll” melyek születésüktől viselik az isten jelét amely kiválasztotta őket. Ezek a személyek képesek istenük kegyéből bizonyos „csodákat” tenni, ám ez nem keverendő a mágiával, amelyről még szó fog esni a későbbiekben. Korábban teljesen önállóan tevékenykedtek, ám az utóbbi évszázadok során kialakult egy független egyház, mely közösen képviseli a papok mint társadalmi kaszt érdekeit. Álljanak hát itt az istenek, kizárólag alapvető információkra szorítkozó leirással:

Istenek:

  • Luna: “Az örök csábító” A Vágy és a testi élvezetek istennője. Lágy vonalú, rövid hajú, csábító nőként ábrázolják.
  • Voltar: “Vérben gázoló” A hadászat és a hűség istene. Négykarú héroszként ábrázolják, jelképe pedig a hüvelyben nyugvó kard, mely fölött egy vérrel töltött homokóra van.
  • Ruta: “Sötétből suttogó” A halál és betegségek istene vagy istennője, senki nem tudja milyen nemű lehet ez a lény. Ábrázolása tiltott. Jelképe a fekete szín, zöld foltokkal tarkítva.
  • Hierra: “A fény pásztora” Remény és a szerencse istene, ő kíséri a naptól a fényt a földig. Fiatal, szőke nőként ábrázolják, aki egy kötélen vezeti a napot.
  • Lupo: “A bőséghozó” Termékenység és földművelés istene. Széttárt karú, bika fejű emberként ábrázolják, akinek tenyeréből gabona hull alá.
  • Adriana: „A tenger kincseinek gazdája“ Hajózás, tenger, jó üzlet istene. Emberként ábrázolják, aki tengeri lények vonásait hordozza magán, valamint arany színű pikkelyek borítják testét.
  • Krum: “Lombok mögötti világ királya” Vadon és az ismeretlen istene. Faágon guggoló, vaddisznó pofájú, denevérszárnyú lényként ábrázolják.
  • Felro: „ A tollakat hullató“ Titkok és tudomány istene. Tollat hullató madárként ábrázolják, aki egy ködbe burkolódzó hegy körül kering.
  • Ve vagy Vo: „ Az éjiker“ Éjszaka és álmok ikrei, nem lehet tudni ,hogy több entitást takar, vagy csak egyet, amely több alakban jelenik meg. Ábrázolni csupán egy jellel szokták.

Mágia

Az istenek büntetése óta a mágia nagyon korlátozottan működik a világban. A mindennapi emberek nem igazán nyerhetnek betekintést a működésébe. Azt azonban minden gyermek tudja, hogy minden varázsló 111 évig él és 30 éves kora után nem öregszik, ugyanazon a napon születnek szerte a királyságban és ha nem halnak erőszakos halált (amire akadt már példa), akkor egyazon napon is halnak meg, mégpedig egy rituálé közepette, ahol egy szent helyen az egész királyság elbúcsúzik tőlük. Amikor a varázslók 99 évesek lesznek, akkor születik a következő generáció, akiket fel kell kutatniuk és 7-12 éves korukig okitják őket az általuk legfontosabbnak tartott tudásra, ezután meg kell halniuk, mágikus erejük a tanitványaikba száll, akinek aztán hosszú élete alatt újra kell tanulniuk a mágia tudományát. Az istenek engedménye alapján minden ilyen ciklusban 11 varázsló születik és hal meg, azonban az évszázadok alatt több varázsló tanítvány nélkül halt meg vagy tűnt el, igy jelenleg 6 ismert élő varázsló van a királyságban. Ők külön rendet alkotnak, ám a különböző házakat is szolgálják a régi tradíció szerint. A live napja ennek a hat varázslónak az utolsó napja is egyben Vordia földjén.

Történelem

Vordia történelme címszavakban. Az eseményekről családi krónikák tudósítanak, melyek a leírásokban jelentősen eltérnek egymástól, de a következő tények nagy biztonsággal állíthatóak:

Mítikus idők

Szörnyű idegen faj támad az emberiségre. Egy sárkányt szolgálnak, aki a csillagok között szárnyal az idők kezdete óta. Az emberiség héroszai az istenekkel vállvetve győzelmet aratnak a lények felett, a sárkányt egy hatalmas varázslattal álomba bájolják a Holdon, akkor borul sötétségbe a Hold egyik fele örökre, hogy a nap ne ébreszhesse fel a fenevadat.

0. az időszámítás kezdete

Az emberek egy csoportja felmerészkedik a Yondirra, ezzel kivívva az istenek haragját az emberiségre. Elkezdődik az emberiség sötét korszaka, a kristályhegy lesüllyed a mélybe, maga helyén hagyva a Hasadékot.

111. űj világ születése

A könyörgések meghallgattatnak, az istenek paktumot kötnek az emberiséggel, megszületnek az első varázslók és kiválasztottak, velük együtt az új világrend. A nemesi házak kiváltsága lesz, hogy különleges szövetségeseket kapnak nagyhatalmú lények személyében.

548. Vadász és préda

Egy vihar elementál jön elő a Hasadékból, amely óriási pusztítást végez, mire meg tudják fékezni. Megalapítják az Őrzők rendjét, hogy vigyázzák a Hasadékot.

747. A királyság megalakulása

Megérkeznek a voragok, akik a földi vikingekhez hasonlatosak. Távoli földekről indultak el nagy flottájukkal, ám egy hatalmas örvény lerántotta őket a tengerbe és Vordia partjaihoz közel dobta fel őket újra a felszínre. Mivel a hajóik megsérültek, partraszállnak és elkezdik felprédálni az északi partvidéket. A királyságot ekkor nemesi családok irányitják, a korábbi törzsfők leszármazottai, akik folyamatos csatározásban vannak egymással, igy képtelenek egységesen fellépni a külső fenyegetéssel szemben. Véres háború kezdődik, ami a voragok győzelmével fenyeget, ám miután az egyik gyermekkorban lévő vord herceg meghal a csatatéren (hátában nyílvesszővel találnak rá, pedig sebezhetetlenség főzetét fogyasztotta a csata előtt) és már mindkét fél tetemes veszteségeket szenvedett, az egyik nemesi család magához ragadja az irányitást, és diplomáciai úton sikerül rendeznie a konfliktust. A voragok megkapják birtokul az északi földeket, cserébe hűséget esküdnek. A annyi a kikötésük, hogy nem szolgálnak több urat, ezért a többi nemesi család kénytelen kelletlen beleegyezik, hogy a háborút megfékező nemesi ház kikiáltsa magát királyi háznak, és ezzel kivívják a jogot, hogy az egyenesági leszármazottaik viselhetik ezt a címet.

898. Új vizek, új lehetőségek

Először sikerül olyan hajót épiteni amely képes kifutni a nyilt tengerre.

929. Tiltott gyümölcsök ize

Egy hatalmas, Hasadékból származó magmaféreg szinte elpusztitja az Őrzők rendjét. A lényt az emberiség egyetlen újkori hérosza – Lador „Féregölő” Nostar – tudja elpusztitani, de csak egy addig titokban működő társaság segitségével. Ők, mint fény derül rá, a királyi tilalom és az Őrzők ellenére többször jártak a hasadékban és mindenkinél többet tudnak róla.

999. Gyűlés

A királyság rendjei összegyűlnek, hogy megtartsák a ősi szokás szerinti tanácsukat, ahol döntéseket hoznak a királyság ügyeiben és rituális vadászatot tartanak a Hasadékhoz közeli erdőben. A házak a szerzett dicsőséggel és legendás trófeákkal öregbítik hírnevüket. A Live ez a gyűlés maga.

Reklámok