Pontozási rendszer

Akik vettek már részt valamelyik szerepjátékversenyünkön, jól tudják, hogy a pontozási rendszerünk nem a kalandmegoldás eredményességét, hanem a játékos egyéb képességeit próbálja meg számszerűsíteni. Ez jóval nehezebb feladat, mint azt mérni, hogy ki meddig jutott el a történetben, ezért a szisztémát évről évre finomítjuk. Idén – a ti igényeiteket is figyelembe véve – nagyobb módosításra szántuk el magunkat. Az eddigi öt kategóriát átszerveztük, jobban érthető, egyértelműbben elkülöníthető és értékelhető csoportokba.

Az egyes kategóriákhoz pozitív és negatív példákat is írtunk, hogy a pontozók és a játékosok számára is megkönnyítsük a feladatot. Ezek természetesen nem merev szabályok, de remélhetőleg mindenkinek segítenek az eligazodásban.

A „Maximális teljesítmény” részben szerepel, mit várunk el azoktól a játékosoktól, akik tényleg az élmezőnybe szeretnének tartozni (technikailag: 9-10 pontot akarnak elérni).

Felmerülő – és jogos – igény volt részetekről, hogy a kaphassatok visszajelzést a játékotokról. Arra valószínűleg nem lesz kapacitásunk, hogy mindannyiótoknak szöveges értékelést adjunk, de azt el fogjuk mondani, hogy kinél melyik volt a legjobb és a legkevésbé sikerült kategória. A (bármilyen szempontból) kiemelkedő teljesítményeket pedig igyekszünk külön is értékelni.

Alább találjátok a rendszer részletes leírását, reméljük tetszeni fog és segít majd a játékban is. Észrevételeiteket most is szívesen fogadjuk.

Bővebben…

M.A.G.U.S. szerepjátékverseny

2014. március 22-én MAGUS szerepjátékversenyt rendezünk az Ostromjáték Egyesület közreműködésével. Szeretettel várunk téged és csapatodat is, ha van kedvetek megmérettetni magatokat rendezvényünkön. A versenyre 4-5 fős csapatok jelentkezését várjuk. Bővebb információt az esemény honlapján találtok.

Első nyílt mesélői verseny beszámoló

A legendák szerint körülbelül tíz éve van napirenden, hogy a szürke hétköznapokat megszakítva (és a hagyományos augusztusi időponttól eltérően) összejövünk év közben kedvenc hobbink ürügyén. Az esztendők során egy-két görbe szilveszteren kívül nem igazán sikerült ezt megvalósítani. 2013-ra azonban összeálltak a dolgok és kitaláltuk, hogy egyik népszerű táboros programunk keretei között valósítjuk meg a régi álmot. Egyúttal úgy gondoltuk, hogy ha már ezt tesszük, akkor miért is ne tegyük nyílttá a dolgot és hirdessük meg nagyobb közönség előtt is az eseményt, hadd terjedjen a hírünk. Ehhez persze még járult némi kíváncsiság és kísérletező kedv is, úgyhogy belevágtunk.

Bővebben…